A WIP Caps régen szerepelt már itt, de most újra eljött az idejük, hiszen új sapkával álltak elő: a fekete/zöld/sárga Champion Sounddal. A sapkával a jamaikai zenei világ előtt tisztelegnek, ezért is választották ezeket a színeket. Már megvásárolható a WIP caps-nél.
Kép…
Ezúttal a WIP Caps szivárogtatott az eljövendő release-jeiből, ezúttal a teljesen fekete Bugsy névre hallgató sapkájukat dobták be a közösbe. Még nem tudni, hogy mikor jelenik meg a boltokban, de az biztos, hogy hamar el fog fogyni. A név valószínűleg a híres gengszterre, Benjamin…
A WIP Caps és a Hat Club úgy látszik sikeresen dolgozott együtt korábban, mert újabb közös sapkával álltak elő, ezúttal a Pac-Q Teal névre hallgató darabbal. A fekete/kékeszöld színpárban érkező sapka csak a Hat Club-nál lesz kapható, néhány napon belül.
Képek & info:…
A fenti sapkát látva minden konzol-őrültnek megdobbanhat a szíve, hiszen nem mást választott a WIP Caps és a Hat Club közös munkájuk témájának, mint Pac Man-t magát. Mondanom sem kell, hogy ez is Japánból érkezik, ahol a videójátékoknak, és főleg a klasszikus daraboknak…
A nemrég elindult 2009-2010-es NBA szezon nem hagyja hidegen a sapkagyártókat sem, a WIP Caps például piacra dobta a Mamba nevű kreációját, amit nem más, mint a négyszeres bajnok Kobe Bryant ihletett, ugyanis többek között a Black Mamba néven is ismerik Japánban. Kétféle…
Ismét egy WIP Caps sapkát mutatunk be, nagyon meglódultak a srácok arrafelé. Néhány nappal ezelőttig még egy sapkájuk sem szerepelt az oldalon, de ez már legalább a harmadik az elmúlt két hétben. A Koi névre hallgató, két színben (barack és fekete) kapható sapkán egy ponty…
A WIP Caps a halottak napját ünnepli a D.O.D. (Day Of Dead) nevű sapkájával. A fluoreszkáló anyaggal bevont sapkán a tematikának megfelelő ábrák, koponyák láthatók. A nem annyira szép, mint amennyire látványos sapka már megvásárolható a WIP Caps-nél.
Képek & info:…
A WIP Caps ritkán szerepel afittedcaps.hu-n, de amikor igen, akkor nagyon is megérdemelten. Ezúttal a jamaikai zenei kultúrának állítanak emléket legújabb sapkájukkal, a két színösszeállításban érkező Champion Sound-dal. Az egyik változat fekete alapszínben, a másik viszont a…
A manilai WIP Caps egy újabb sapkát dobott piacra, amivel a saját városuk előtt tisztelegnek. A barna színű, saját gyártású sapka elején narancs színű, graffiti-szerű betűtípussal varrták fel a város repülőterének hárombetűs kódját. A WIN Caps honlapján már…